Bessenyei Színkör és Gyerekszínkör
Vezető: Rárósi Anita
Érdeklődni: 62/533-317
A Bessenyei Színkör a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ saját csoportja.
15 felnőtt amatőr színjátszó kezdte meg a munkát Rárósi Anita vezetésével.
Az évek során számos előadás készült, ezeket Hódmezővásárhelyen és a környező településeken mutatták be.
2014 óta már nem csak felnőtteknek szóló előadásokat vittek színre, hanem gyerekdarabokat is. 2015-ben mutatták be az Óz, a csodák csodája című mesejátékot, 2016-ban pedig Nógrádi Gábor Segítség, ember! című musicalje aratott nagy sikert.
2016 októberében az V. Paál István Országos Amatőr Színjátszófesztiválon második helyezést értek el Pálffy Zsófi Búcsúterápia című egyfelvonásos darabjával.
A 2017-es évet Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének színpadra vitelével kezdik.