Szeptember 20. 19.00 óra

Másik Lehel – Vizeli Csaba: Fehérlaposok

A mű a második világháborút követő felvidéki kitelepítés tragikus történetét dolgozza fel a kitelepített családok visszaemlékezéseinek felhasználásával. Két család hányatott sorsán keresztül ismerjük meg a kitelepítés rideg valóságát, az ő személyes drámájuk kibontakozása közben kapunk képet a több mint 70 évvel ezelőtti korról. A Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba szövegíró által írt zenedráma fő célja, hogy segítsen a sokat szenvedett nemzedékeknek a megbékélésben, illetve a fiatalabb generációk is megismerhessék a nem túl távoli történelmünk eme tragikus eseményét, s okuljanak belőle.

Szereplők: Varga Miklós, Csengeri Attila, Makrai Pál, Laklóth Aladár, Bodnár Vivien, Gerdesits Ferenc

Közreműködik a Magyarock Dalszínház társulata

Belépő: 200 Ft

Az előadás kedvezményes jegyára a Déryné Program hozzájárulásának köszönhető.