Az előadás neve: Parti Nagy Lajos: Moliére Tartuffe (színmű két felvonásban)

Az előadás időpontja: 2017. január 29.  19 óra

Szereplők: Crespo Rodrigo, Megyeri Zoltán, Major Melinda, Danis Lídia, Kardos Róbert, Pilnay Sára, Dévai Balázs, Mikola Gergő, Bajcsay Mária, Végh Péter, Maróti Attila, Mihály Csaba, Varga Imre Dániel

Rendező: Szikszai Rémusz

Az előadás díja: Belépő: 3.500 Ft

Leírás: „A komédia az a látható forma, amivel a természet ruházott fel mindent, ami ésszerűtlen, azért, hogy meglássuk és ugyanakkor el is tudjuk kerülni ezt az ésszerűtlenséget. Hogy fel tudjuk ismerni a komikust, tudnunk kell mi a racionális; meg kell látni annak hiányát, és ennek segítségével megállapítani miből is áll az ésszerűség…” – írta Molière a Tartuffe védelmében. Mert támadták érte. Betiltották, átíratták, kiátkozással fenyegetőztek. És persze imádták és bemutatták azóta is megszámlálhatatlan alkalommal. Mert az ember lényege szerint nem változik. És a legtöbbet az ember hazudik. Nincs virága, tollazata, amivel becsaphatná a környezetét. Ezért a nyelve a hazugság eszköze. Molière halhatatlan, örök érvényű komédiáját Parti Nagy Lajos varázsolta lendületesen maivá.”

Szeretettel várjuk Önöket!